Sátorhely település Baranya megyében található, a Mohácsi járásban. A település község, közel 600 lakossal. A település színes történelemmel rendelkezik, már 1333-ban írásos formában említették a települést, a pápai annata jegyzékben.
A falu a török időkig átlagos településnek számított, a mohácsi csatát követően azonban török hódoltság alá került. Egész a török megszállás 1686-os végéit török fennhatóság alá tartozott a település, Buda visszafoglalása után kezdődött meg a hiányzó földművelő lakosság betelepítése.
1699-ben Savoyai Jenő herceg kapta meg a környező területet, Sátorhely településsel együtt. Mivel a herceg örökös nélkül halt meg, így később újra az országhoz került a terület. Az 1700-as évek elején német telepesek érkeznek Fulda környékéről. Az így betelepedett svábok, ezentúl meghatározzák a település etnikai összetételét.
1784-ben Mária Krisztina főhercegnő, Albrecht főherceg felesége vette meg a kincstártól a területet, még ma is megtalálhatók az ekkori várudvar épületei a településen.
A birtokot a második világháború után felosztották, de mivel önállóan nem boldogultak, 1949-ben Állami Gazdaság lett. Ekkor erőteljes fejlődésnek indult a település. A világháborút követően lerombolták a barakkot, majd üzemi konyhát, munkásszállót, és szolgálati lakásokat építettek fel.
1984-ben Sátorhelyt községgé nyilvánították.