Hobol település bemutatása

Hobol település bemutatásaHobol települése Baranya megyében található, Szigetvártól mindössze néhány kilométerre. Köszönhetően Szigetvár közelségének, a település infrastruktúrája kifejezetten jónak számít a hasonló méretű településekhez képest. Az utak az átlagnál jobb állapotban vannak, az internet-hozzáférés és a kábel tv-rendszer is megoldott a településen.

Az előkerült régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy a település területén már az újkőkorszakban éltek emberek. Írásos formában először 1238-ban említik meg a települést, egy oklevélben található meg a település neve.

A hoboli általános iskola

Hobol általános iskolával rendelkezik, ahol ugyan nincs nagy létszámú diákság, viszont ennek is köszönhetően a gyermekközpontúság jellemzi mind a tanítást, mind az iskola egészét. Az alacsony létszámú osztályok miatt több idő jut egy-egy gyermekre, több egyéni foglalkozásra van lehetőség, amely pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére, tanulására.

Az iskolát rendszeresen korszerűsítik, egyes részeit felújítják. Ilyen felújításra került sor a tornaterem, az osztálytermek területén, valamint a világítást is korszerűsítették az elmúlt években.

A hoboli általános iskola a jól felszerelt intézmények közé tartozik, informatikai szakteremmel rendelkezik, valamint a tantermek többségében lehetőség van interaktív tábla használatára, amely jelentősen megkönnyíti a tanárok munkáját és a diákok tanulását is.

A települési honlapok előnyei

A települési honlapok előnyeiEgyre többen ismerik fel az internet által nyújtott lehetőségeket. Nem csak cégek, vállalkozások, hanem magánszemélyek, alapítványok, sőt, települések is rendelkeznek ma már saját honlappal. Nem csak a nagy városok, hanem a kisebb falvak, községek is, mint pl. a http://www.lad.hu/ is készíttetnek saját weboldalt. Lássuk, milyen előnyei vannak az ilyen települési weboldalaknak.

A település bemutatása

Ma már minden információra keresnek az emberek az interneten. Nincs ez másképp az egyes települések bemutatásával, történelmével kapcsolatban sem. Ha az adott önkormányzat azt szeretné, hogy az érdeklődők a valós információkat találják meg az interneten településükről, akkor készíteniük kell egy saját honlapot.

A fontos információk megosztása

A települések életében rengeteg minden történik, rengeteg különböző információra lehet szüksége a lakóknak, érdeklődőknek. Azok a települések, melyek rendelkeznek saját weboldallal, ezeket az információkat könnyebben el tudják juttatni az érdeklődők számára. Természetesen a helyi hirdetőtáblákat nem lehet kiváltani egy honlappal, de több embert lehet vele elérni, olyanokat is, akik a hirdetőtáblákat nem figyelik rendszeresen.

A turizmus fellendítése

A kirándulók, nyaralók nagy része az interneten keresi a nyaralóhelyeket, településeket, szállásokat. Az olyan települési weboldalak, melyek bemutatják a település és a környék látnivalóit, nevezetességeit, arra is alkalmasak, hogy turistákat, nyaralókat, vendégeket szerezzenek a településnek, amely aztán plusz bevételeket fog eredményezni.

A bor készítés történelme

A bor készítés történelmeA bor készítés hosszú idő óta rendkívül nagy népszerűségnek örvend a világ minden táján. A bor, bár valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, egy olyan alkoholos ital, amely szőlőből készül. Nem csak nagy gyárak, vállalkozások készítenek bor, hanem helyi szinten akár magánemberek is, mint pl. a http://www.ho-bor.hu pincészetnél is állítanak elő borokat.

Ugyan régészeti leletekből nehéz bizonyítani a bor készítés kialakulását, de különböző vizsgálatok alapján arra jutottak, hogy először kb. 9000 évvel ezelőtt, Kínában használtak szőlőt ital elkészítéséhez, amikor még rizst és mézet adtak hozzá az ital receptjéhez. Ekkor még nem készítettek nagy mértékben borokat, azonban ez az időszak tekinthető a mai borkészítés ősének, alapjának.

A kínai borokat követte a Nyugat-Ázsiában a kb. 7000 évvel ezelőtti italkészítés, amikor már szőlőt, feldolgozott szőlőt használtak az italok elkészítéséhez. Ekkor még van szőlőt használtak fel az emberek italok készítésére. Ezeket a vad szőlőket hozták be aztán Európába, ezeknek köszönhetően terjedt el Európában a bor készítés tudománya.

Az európai borkészítés kezdete 6000-6500 évvel ezelőtti időszakra tehető, az Ázsiából behozott szőlőnek köszönhetően. Az ókori görögök, rómaiak már előszeretettel készítettek és fogyasztottak borokat. A rómaiak, köszönhetően hadjárataiknak, kalandozásaiknak Európa többi részére is eljuttatták a bort, így egyre több helyen foglalkoztak bor készítéssel ezután.

Mit kell tudni a kerti játszóterek biztonságáról?

Mit kell tudni a kerti játszóterek biztonságáról?A kerti játszóterek az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási megoldásnak számítanak a gyerekek körében. 3-4 éves kortól akár 10 éven át is szívesen járnak a gyerekek a játszótérre, szívesen játszanak kerti játékokkal. Mielőtt azonban gyermekedet elengednél a közeli játszótérre, érdemes megvizsgálni, hogy mennyire biztonságos a játszótér, mennyire biztonságosak a kerti játékok.

A játékok biztonsága

Az első feladat a játékok vizsgálata kell, hogy legyen. Először is, olyan játszótérre vidd gyermekedet, amely megfelel a korának. Ha túl fiatal gyermekedet idősebbeknek készült eszközökhöz viszed, ha túl idős gyermeked viszed a kicsiknek készült játékokra, akkor az balesetveszéllyel jár mind az ő számukra, mind a társaikra nézve.

Azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen állapotban vannak a kerti játékok. A nem megfelelő állapotú eszközök szintén baleseteket, sérüléseket okozhatnak, amit el kell kerülni. Nem megfelelő állapotú eszközök esetén értesítsd a megfelelő személyeket, hogy minél előbb javítani tudják a problémákat.

A játszótér talaja

Nem csak a játékok okozhatnak baleseteket, hanem a nem megfelelően elkészített talaj is. Mivel eséskor a gyerekek a földre érkeznek, így a földnek rugalmasnak, az ütést tompítónak kell lennie. A betonos játszóterek alapból nem biztonságosak tehát, de a kemény földdel készített talaj sem biztos, hogy megfelelő. Helyette a speciális, ütéscsillapító talajjal készült játszótereket kell keresni. Közterületen 100 cm feletti esési magasság esetén kötelező az ütéscsillapító talaj használata.

Tippek nyomtató patronon spóroláshoz

Tippek nyomtató patronon spóroláshozA nyomtatási feladatokkal kapcsolatos kiadások legnagyobb részét a nyomtató patronok cseréje, beszerzése teszi ki. Elsőre azt hinnénk, hogy a nyomtató megvásárlása jár a legtöbb költséggel, így sokan csak a rendszeres nyomtatások során szembesülnek azzal, hogy milyen drága is lehet cserélni a nyomtató patronokat, így utána kell járni a megoldásoknak, melyekkel spórolni lehet.

Az egyik legjobb megoldás gyakran a nyomtató cseréje. Persze, ha nemrég vetted a nyomtatódat, akkor nem fogod szívesen lecserélni, de gyakran ez a legjobb megoldás. A nagyon olcsó, jelentősen leárazott nyomtatók gyakran azért ennyire olcsók, mert a működési költségük sokkal magasabb lesz. Hosszú távon sokszor akkor is jobban lehet járni, ha egyszerűen csak nyomtatót cserélsz.

Amivel még faragni lehet a költségeken, ha megfelelően állítod be a nyomtatási beállításokat. Ha csak nem hivatalos papírokat nyomtatsz, nincs minden alkalommal szükséged arra, hogy a lehető legjobb minőségben nyomtass. Emellett mellőzd a színes nyomtatást, ha egy mód van rá, ugyanis a színes patronok sokkal drágábbak, mint a feketék.

Jelentős költségcsökkentést lehet elérni pl. a gyári nyomtató patronok elfelejtésével, az utángyártott patronok vásárlásával. A gyári patronok általában sokba kerülnek, pont amiatt, hogy a gyártók minél több pénzt tudjanak kiszedni a nyomtató tulajdonosokból. Ezeket a magas árakat próbálják kihasználni az utángyártott patronokat készítő cégek. Ezek a patronok nem olyan jó minőségűek általában, viszont jelentősen olcsóbbak, így gyakran jobb ár/érték aránnyal rendelkeznek.

Almamellék tudnivalók, látnivalók

Almamellék tudnivalók, látnivalókAlmamellék települése Baranya megyében, Szigetvártól néhány kilométerre található. Almamellék 1950-ig Somogy megyében, azóta pedig Baranya megyéhez tartozik.

A település területe már I. István király idejében lakott lehetett, ekkor említik már az Alma-patak (mai nevén Almás-patak) melletti települést, falut.

Írásos formában először 1492-ben találták meg a település nevét, a török uralom után Almamellék volt az egyetlen olyan település, amely fennmaradt. A település birtokosai között az évek során megtalálhatók voltak a Batthyány és a Biedermann családok is, itt található a Biedermann család egyik nyári rezidenciája is, amely ma felújításra, hasznosításra szorul.

Korábban a településen haladt keresztül az 1900-ban elkészült Kaposvár-Szigetvár vasútvonal, melyet 1976-ban szüntettek meg. A volt vasútállomásig közlekedik ma a keskeny nyomtávú kisvasút.

Ma Almamelléken általános iskola, óvoda, mobil könyvtár működik. Az iskola keretein belül a környékbeli gyerekek német nemzetiségi oktatásban részesülhetnek, ahol megismerkedhetnek a német nemzetiség szokásaival, hagyományaival, és nem utolsósorban megtanulhatják a német nyelv alapjait.

A település látnivalói közé tartozik az Erzsébet-park, a Sasréten található Vadászkastély és kikapcsolódásra kiváló megoldást jelent a helyi horgásztó is.

A település római katolikus temploma is megtekinthető, valamint a mellette található szobrok és a világháborús emlékművek is vonzzák az ide látogatókat.

Mobil vagy fix klíma, melyik a jobb?

Mobil vagy fix klíma, melyik a jobb?Klíma vásárlása előtt mindig felmerül a kérdés, hogy milyen klímát érdemes inkább vásárolni, mobil vagy fix klímát. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai természetesen. Lássuk, melyek ezek.

A kettő közül a fix klímák a népszerűbbek, közülük is megkülönböztethetünk on-off klímát és inverteres klímát is. Mivel fix klímáról van szó, így a hatályos jogszabályok szerint minősített szakemberre lesz szükség a klíma beszereléséhez, megvásárlásához. A fix klímák előnyei, hogy gazdaságosabban működnek, mint a mobil klímák, valamint nagyobb teljesítmény leadására képesek. Halkabban is működnek, mint a mobil klímák, aki kifejezetten előny pl. egy nappaliban, hálószobában elhelyezett berendezés esetén. Árukat tekintve a fix készülékek általában drágábbak, főleg a beszerelést is figyelembe véve, azonban ezeket a kezdeti magasabb költségeket visszahozzák majd hosszabb távon.

A mobil klímák előnye, hogy nem kell őket beszerelni, nincs szükség szakemberre, hanem megvásároljuk a kiválasztott mobil klímát, hazavisszük, és már használhatjuk is. Abba a helyiségbe helyezzük el, ahova csak akarjuk, ha meggondoljuk magunkat, csak átvisszük egy másik helyre. Annak ellenére, hogy szabadon mozgathatók, a lecsapódó vizet ugyanúgy ki kell juttatni a helyiségen kívülre, amit vagy egy ablakon keresztül szoktak megoldani, vagy akár lyuk fúrására is szükség lehet. A magasabb zajszint is komoly probléma lehet sokak számára, ugyanis a pihenést, a munkát jelentősen megzavarhatja egy mobil klíma működési hangja.

Miért egyre népszerűbb a műkörömépítés?

Miért egyre népszerűbb a műkörömépítés?Amíg régen csak a körömlakkozás volt a népszerű a hölgyek körében, addig manapság már egyre jobban elterjed a műköröm, a műkörömépítés. Ennek a népszerűség növekedésnek több oka is van, lássunk ezek közül néhányat.

A népszerűség legnagyobb részét természetesen az adja, hogy a műkörmöknek köszönhetően el lehet fedni a körmök hibáit, sérüléseit. Emellett számos olyan ember van, akinek a körmei természetesen nem nőnek meg olyan hosszúra, mint amennyire szeretnék, így műkörmök nélkül esélyük sincs arra, hogy olyan körmeik legyenek, amilyet szeretnének.

A műkörmök a szépség mellett kiváló megoldást nyújtanak arra, hogy az emberek leszokjanak a körömrágásról. Ez a probléma rengeteg embert érint, akiknek nagy része másképp nem tud leszokni a körömrágásról.

A műkörmök emellett tartósabb körömlakkozást is eredményeznek. Természetes körmökön gyakran kétnaponta cserélni kell a körömlakkot, ha tökéletes hatást szeretnél elérni, műkörmök esetén azonban ez az időszak akár két hét is lehet, amivel jelentős időt lehet megtakarítani.

Szintén növeli a népszerűséget, hogy szinte végtelen dizájn közül lehet választani, aminek köszönhetően mindenki megtalálja azt a körmöt, ami neki a legjobban tetszik. Emellett igény esetén akár váltogatni is lehet a műköröm dizájnokat pár naponta.

Fuvarozás vagy szállítmányozás?

Fuvarozás vagy szállítmányozás?A logisztika két nagy ágazata a fuvarozás és a szállítmányozás. Sokan összekeverik a két fogalmat, vagy csak úgy gondolják, hogy ugyanazt jelentik, ami azonban nem így van. Lássuk, mi a különbség a fuvarozás és a szállítmányozás között.

A fuvarozás az árumozgatással járó tevékenység, fuvarozás során jut el az áru egyik pontból a másikba. A szállítmányozás során ezzel szemben tényleges árumozgatás nem történik, a szállítmányozás csak az árumozgatás megszervezésének folyamatát jelenti.

A szállítmányozás során kerül megszervezésre tehát az egész folyamat, a fuvar menete, a fuvarozókat a szállítmányozáson belül választják ki és bízzák meg őket. A szállítmányozás tehát egy szervezési folyamat, ami biztosítja a zavartalan, optimális, problémáktól mentes fuvarozást. A szállítmányozás célja, hogy a lehető legjobb áron, leggyorsabbak jusson el az áru a célállomásra.

Maga a fuvarozás csak ezután következik, mivel csak a szervezés után következhet maga az áruszállítás. A fuvarozás történhet az ügyfél és a szállítmányozó járműveivel is, de gyakoribb, hogy egy harmadik felet bíznak meg az áru mozgatásával, szállításával, a fuvarozót. A fuvarozónak nincs más feladata ebben az egész folyamatban, mint az, hogy eljuttassa az árul a célállomásra.

A fuvarozó gyakran olyan cég szokott lenni, amely kifejezetten fuvarozásra szakosodott, és rendelkezik olyan járművekkel, melyekkel mindenfajta áru szállítása megoldható. A fuvarozás általában kamionokkal, teherautókkal történik, de történhet akár hajóval és repülővel is, ha a szállítmányozás során ezeket a megoldásokat találták legjobbnak.

A helyi közösségek fontossága

A helyi közösségek fontosságaA helyi közösségek, különösen a vidéki településeket kiemelt fontosságúak az emberek számára. Nincs ez másképp a Mozsgón és térségében sem, ahol a környező településekkel közösen egy projektet indítottak, melynek feladata a közösségek fejlesztése, a közösséghez, társadalomhoz tartozás erősítése.

Az ilyen helyi közösségek egyik legfontosabb feladata, hogy összetartsák az embereket, segítség a közös célok elérését. Ezeket általában programok szervezésével, rendezvényekkel, különböző összetartó eseményekkel lehet elérni.

A helyi közösségek előnyei

A szociális élet, a közösséghez való tartozás hozzájárulhat az emberek egészségéhez. A más emberekkel ápolt személyes kapcsolatok, a pozitív közérzet számos olyan pozitív egészségügyi hatást jelent, melyeket másképp nagyon nehéz lenne elérni. Ilyen egészségügyi hatások pl. a szezonális vírusok elkapási esélyének csökkentése, szívinfarktus, rák, agyvérzés, depresszió és egyéb idő előtti halálozások megelőzése.

A helyi közösségek előnye munkavégzés során is jelentkezik, ugyanis különböző tanulmányok kimutatták, hogy az emberek szívesebben dolgoznak olyan munkahelyen, ahol a munkatársaik ismerősek, barátaik. Ez nem csak a munkahelyi teljesítményt javítja, hanem a dolgozók közérzetét, a munkamorált is.

További előny, hogy a helyi cégekkel, vállalkozásokkal történő kapcsolattartás is könnyebben, problémáktól mentesen zajlik, ha ismered a dolgozókat, vállalkozókat. Nagyvárosokban minden ilyen üzlet, tranzakció személytelenül történik, helyi közösségekben azonban sokkal egyszerűbb a problémák megoldása.