Mit csinál egy hitelközvetítő?

Mit csinál egy hitelközvetítő?Aki próbált már nagyobb összegű hitelt felvenni, tudja, hogy ez nem olyan egyszerű folyamat, ha saját magunknak kell az egész folyamatot megoldani. Szerencsére van lehetőség hozzáértő segítségét, szolgáltatásait kérni, egy hitelközvetítőét.

A hitelközvetítő több szempontból is segítségünkre lesz. Ismeri az egyes bankok hitelkínálatát, -feltételeit, amivel rengeteg időt és utánajárást lehet megtakarítani. Ha saját magunk szeretnénk intézni a bankok felkeresését, akkor ezt egyesével kell megtennünk, mert minden bank csak a saját hitel lehetőségeit fogja elmondani nekünk. Napokba, hetekbe is telhet, mire minden információt megkapunk így.

A hitelközvetítő másik nagy előnye, hogy tisztában van azzal, hogy melyik bank milyen dokumentumokat, nyomtatványokat vár el, hogyan kell azokat kitölteni, benyújtani. Ezzel is rengeteg időt és energiát lehet spórolni, a hitel ügyintézésnél a papírmunka sem szokott egyszerűen menni, ha nincs gyakorlatunk a témában.

A hitelközvetítő az apró betűs részt is ismeri, nem kell attól tartani, hogy a bank olyan információkat rejt el a szerződésben, melyek később hátrányosan érintenek minket, a hitelközvetítő segít minden ilyen potenciális problémaforrást, „átverést” felderíteni még a szerződések aláírása előtt.

Mikor éri meg generálkivitelezőt megbízni?

Mikor éri meg generálkivitelezőt megbízni?Építkezéskor az egyik fontos kérdés, hogy van-e értelme generálkivitelezőt megbízni. A generálkivitelező egy olyan vállalkozó, amely vagy rendelkezik minden olyan szolgáltatással vagy eszközzel, melyekre egy építkezéshez szükség van, vagy megbízás esetén összeállít egy olyan csapatot, amely minden lehetséges teendőt, feladatot el tud végezni az építkezés során. A következőket érdemes mérlegelni generálkivitelező megbízása előtt.

Azzal számolni kell, hogy a generálkivitelező sem dolgozik ingyen, gyakorlatilag olyan szolgáltatásért kell komoly összegeket fizetni, amit akár saját magad is el tudnál végezni. Ez a szolgáltatás a szakemberek keresése, megbízása, felügyelése.

Ha saját magad gyűjtöd össze a szakembereket, akkor készülj fel arra, hogy egy teljes építkezés során rengeteg időd és energiád rá fog menni erre. Cserébe viszont nem kell egy plusz szolgáltatásért fizetni, valamint gyakran a szakemberek megbízási díjait tekintve is lehet kedvezményeket találni, mert a generálkivitelező nem feltétlenül a legjobb ajánlatot keresi, hanem azt, amely az ő meghatározott költségvetésébe belefér. Tulajdonosként viszont sokkal fontosabb, hogy a lehető legolcsóbban és legjobban épüljön meg az épület.

A generálkivitelező egy plusz védelmi szintet is jelent az építkezést tekintve. Gyakran garanciát vállal az elvégzett munkára, akkor is, ha nem az ő cége végzi a kivitelezést, hanem másokat bíz meg a feladatokkal.