Miből áll az építészeti tervezés?

Az építészeti tervezés alatt azt a mérnöki folyamatot értjük, amivel az épített környezet kialakításra, átalakításra kerül. Ez a folyamat több részből tevődik össze, nem csak a statikai tervezésből áll, hanem több szakma együttes hozzájárulását igényli. Ezeket a szakmák az építészmérnök és az építőmérnök, épületgépész és az épületvillamossági mérnök.

A tervezési folyamat első lépése, hogy az építész elkészíti a terveket a megrendelő igényeinek, az éppen hatályos jogszabályok és a megvalósíthatóság figyelembe vételével, összehangolásával.

A második lépés, hogy a statikus elkészíti az épület tartószerkezetének tervét, elvégzi a szükséges számításokat, méretezéseket.

A többi, apróbbnak tűnő feladat közé tartozik a gépészmérnök által elkészített rendszerek (víz- és csatornarendszer, fűtés stb.) és az épület villamossági hálózatának megtervezése.

Fontosabb, nagyobb épületeknél az előbb felsorolt folyamatok mellett előfordulhat, hogy belsőépítész tervezési feladataira is szükség van, ő készíti el az építmény belső terveit, arculatát.

Amennyiben nem csak az épületet, hanem az azt körülvevő területet is meg kell tervezni, akkor bekapcsolódhat még kerttervező is a folyamatba, aki a környező parkokat tervezi meg úgy, hogy azok minden igényt kielégítsenek.

Foci előnyei gyerekek számára

A sportolás az egyik legjobb időtöltés arra, hogy a gyerekek jól is érezzék magukat, és egészségesen is töltsék el idejüket. Cikkünkben azt fogjuk bemutatni, hogy milyen előnyökkel jár a rendszeres foci (vagy bármilyen sport, csapatsport) gyerekek számára.

Közösségi élet

Sok gyerek tölti mindennapjait otthon, egyedül, ahelyett, hogy társaságba menne. Erre tökéletes megoldás a foci. Az egyéni foci mezek, a rendszeres edzések, a meccsek mind azt szolgálják, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, fejlődjenek szociális készségeik.

Egészség

A foci erősíti a szív-érrendszert és az állóképességet. Hatékony módja annak, hogy a gyerekek erősödjenek, fittebbek legyenek. A futás, ugrás segíti az egyensúlyérzéket, a fizikai érintkezések segítik az ízületek, csontok erősödését.

Időbeosztás

A pontos időpontban kezdődő edzések, meccsek miatt a gyerekeknek fiatal korban meg kell tanulniuk idejük beosztását. Nem csak a sportra vonatkozóan, hogy az egész napjukat megtanulják úgy igazítani, hogy mindenre legyen elég idejük. Ez a tudás a felnőtt életben is hasznos lesz majd.

Mit csinál egy grafikus?

Ha meglátjuk valahogy, hogy a grafikus szakmáról van szó, felmerül a kérdés, mit is csinál valójában egy (számítógépes) grafikus. Ezt próbáljuk megválaszolni bejegyzésünkben.

A számítógépes grafikus szakma alapfeltételei, hogy az illető jól tudjon rajzolni, valamint az, hogy legyen szépészeti érzéke, tehetsége. A tanulási folyamat alatt természetesen elsajátíthatók a számítógépes programok használatához szükséges ismeretek, a művészettörténet, de az alap érzék nélkül nem biztos, hogy ezzel sokra megyünk majd.

A számítógépes grafikus rengeteg mindennel foglalkozik, amivel cégek, vállalatok marketing kampányait lehet segíteni. Ide tartozik pl. a céges arculattervezés, a logó, web design készítése, és egyéb kiadványos, szórólapok, katalógusok képeinek megtervezése és elkészítése.

A szakma végezhető vállalkozásszerűen is, amihez szükség van arra, hogy elegendő megrendelést kapjunk, hogy megérje ezt a módszert választani. A másik lehetőség, hogy alkalmazottként helyezkedünk el egy-egy cégnél. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, egyéni elképzelésektől és lehetőségektől függ, hogy melyik a legjobb.

A modern eszközöknek köszönhetően ma már lehet vásárolni digitális rajztáblát, vagy érintőképernyős monitort, melyek lényege, hogy digitális tollakkal rajzolhatunk rájuk, amik megjelennek a számítógép képernyőjén, nagyban megkönnyítve dolgunkat.

Hogy spórolj iskolaszereken

Ha megnézed egy iskolaszer webshop, vagy bolt kínálatát, akkor könnyen lehet, hogy olyan dolgokat is vásárolsz, amire nincs szüksége gyermekednek. Olyan tippeket mutatunk most be, amikkel pénzt takaríthatsz meg bevásárláskor.

Készíts leltárt

Nem kell minden egyes eszköz helyett újat venni, jó esély van rá, hogy a tavalyi tolltartó vagy iskolatáska megfelel majd erre az évre is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy félig elhasznált ceruzákkal küldd gyermeked az iskolába, de amit lehet, azt tarts meg.

Készíts listát

Előre írd fel azokat a dolgokat, amelyeket be kell szerezned, majd kövesd az elkészített listát. Ennek segítségével biztos lehetsz benne, hogy azokat, és csak azokat az iskolaszereket fogod megvenni, amire szükség van.

Csoportos vásárlás

Amennyiben egy helyen vásárolsz, legyen az fizikai bolt, vagy iskolaszer webshop, lehetséges, hogy kedvezményeket fogsz kapni. Iskolaszer webáruház esetén ez lehet ingyenes szállítás, vagy valamilyen ajándék is.

Akciók

Iskola kezdés előtt vannak olyan boltok, webshopok, melyek akciókkal, kedvezményekkel kedveskednek a vásárolók számára, hogy így tudják növelni fogalmukat ezeket az akciókat érdemes figyelni és kihasználni.

Angol nyelvű önéletrajz elkészítése

Aki Nagy-Britanniában szeretne munkát vállalni, annak az első feladata nagy valószínűséggel egy angol nyelvű önéletrajz elkészítése. A magyar és a brit önéletrajt több részletben is eltér egymástól, érdemes megnézni, hogy az angol nyelvű önéletrajzon minek célszerű szerepelni, és minek nem.

Általánosságban elmondható, hogy az önéletrajz formája egyedileg választható, nincs egy minta, aminek meg kellene felelni, arra kell csak figyelni, hogy minden szükséges információt tartalmazzon. Fontos, hogy legyen jól áttekinthető, ne legyen negatív szemléletű, maximum 1-2 oldal hosszúságú (indokolt esetben lehet hosszabb is, de ha egy mód van rá, célszerű elkerülni), sugározzon jó véleményeket az álláskeresőről, de valós adatokat tartalmazzon.

Ami mindenképpen szerepeljen rajta: személyes adatok (név, brit cím, születési idő) elérhetőségek (telefonszám és email cím), tanulmányi történet (elvégzett iskolák felsorolása) karrier történet (tartalmazza a munkaadót, várost, országot, elvégzett feladatokat, a betöltött pozíciót és a munkavégzés idejét), a megpályázott pozícióhoz releváns információkat, a beszélt nyelveket (nyelvvizsgát, ha rendelkezik olyannak a munkakereső).

A dizájn és a marketing találkozása

A dizájn és a marketing találkozásaAnnak ellenére, hogy sok dizájner általában művészi célokra szeretné elsősorban használni tehetségét, sokan vállalnak kereskedelmi munkákat is, mert azt jobban megfizetik. Ilyen pl. egy céges arculat megtervezése nulláról.

A logó megtervezése

Az egyik kulcsa az arculatnak a minőségi logó tervezése és elkészítése. A cég neve és logója összekapcsolódnak egymással, ezért össze kell hangolni a kettőt.

Tipográfia

A cég minden platformján és leveleiben, katalógusaiban érdemes lehet ugyanazt a betűtípust, hasonló színeket, elrendezéseket használni. Ennek segítségével ha vásárlók, érdeklődők meglátják a cég termékeit, plakátjait, egyből eszükbe jut az egész vállalkozás róla, tudják, hogy mire számíthatnak.

Konzisztens színek használata

Az egységes színek nem csak a betűknél, szövegeknél fontosak, hanem a képeknél, illusztrációknál is, melyek így egy végiggondolt, tervszerű kialakítást sugároznak az érdeklődők felé.

Az arculat alkalmazása

Végül, de nem utolsó sorban néhány példát mondunk, hogy mire lehet alkalmazni a megtervezett arculati elemeket. Pl. egyedi céges okostelefonok, applikációk, névjegykártyák, céges honlap, céges üzletek, épületek, szórólapok, katalógusok, reklámok összehangolása.

Milyen a minőségi webdizájn?

Milyen a minőségi webdizájn?A minőségi webdizájn nem csak arról ismerhető fel, hogy esztétikus, hanem, hogy a szükséges funkciókat könnyedén látja el. Cikkünkben ezeket a funkciókat mutatjuk be.

Ne késztesse gondolkodásra a látogatót

Az első és legfontosabb dolog a webdizájn szempontjából az, hogy könnyedén, értelemszerűen lehessen használni. Ha a navigáció, az oldal felépítése nem egyértelmű, nem található meg rajta minden könnyedén és kevés gondolkodással, a felhasználók tovább állhatnak.

Látogatók véges türelme

Amennyiben a látogatók nem tudják, mire számíthatnak oldalunkon, nem szívesen adnak meg információkat magukról, nem szívesen töltenek el sok időt hosszú űrlapok, nyomtatványok, kérdőívek kitöltésével. Lehetőség szerint úgy kell megoldani, hogy ezekre akkor legyen szükség, amikor már megismerkedtek a látogatók azzal, amit kínálunk nekik.

Nagy, jól látható “gombok”

Sok kritika éri az olyan webdizájnt, ahol a cselekvésre ösztönző gombok éles kiemelést kapnak, azonban nem lehet elvitatni, hogy ez a fajta megoldás működik, mert egyértelműen, lényegre törően mutatják a felhasználóknak, hogy tudnak tovább lépni a honlapon.

Effektív szöveg

A nem megformázott bekezdéseket könnyedén átlépik a látogatók, ezért használjunk minden alkalommal képet, félkövér vagy dőlt szövegformázást, hogy könnyedén kivehető legyen a szöveg lényeges része.

Teljes kiőrlésű pékáruk előnyei

A teljes kiőrlésű lisztből készül termékek (Pl. Király Pékség Szigetvár egyes termékei) nem csak finomabbak, hanem egészségesebbek is átlagos az pékáruknál. Cikkünkben azokat a hatásokat soroljuk fel, melyek a teljes kiőrlésű pékáruk fogyasztásánál pozitív következményei.

Előnyei

  • rostokban gazdag (a fehér kenyérhez képes dupla annyi rostot tartalmaznak)
  • hosszabb ideig tartó hatás (a lassú felszívódás miatt)
  • segíti az emésztést
  • segíthetnek a koleszterinszint csökkentésében
  • csökkentik a vérnyomást
  • segíthetnek a súlyleadásban
  • segítenek a vércukorszint megfelelő szinten tartásában
  • kalciumot, C vitamint, B vitamint tartalmaznak
  • ásványi anyagokban gazdag

Nyúltenyésztés előnyei és hátrányai

Egyre elterjedtebb manapság nyúltenyésztéssel foglalkozni (pl. baranyai óriás nyúltenyésztés), cikkünkben ennek a folyamatoknak az előnyeit és hátrányait mutatjuk be.

Előnyök

  • A nyúltenyésztéssel szabadidődben extra bevételt tudsz generálni magadnak. El lehet őket adni magánszemélyeknek, ételnek, kisállat boltoknak, állatkerteknek, éttermeknek. Emellett tökéletes hobbi lehet, mely segítségével kiválóan lehet jó kapcsolatot kiépíteni családtagokkal, rokonokkal.
  • Saját, egészséges ételeket tudsz belőle saját magadnak elkészíteni, mivel a nyúlhús az egyik legegészségesebb húsfajta.
  • Nyulak kevesebb helyet foglalnak, mint az egyéb állatok, így kevesebb befektetéssel lehet nekik helyet kialakítani.
  • A belefektetett munkát nézve is kevesebbet kell velük foglalkozni, mint más állatokkal.

Hátrányok

  • Kezdéskor a nyulak beszerzése drága lehet. Ez a befektetés csökkenthető, ha már rendelkezésedre állnak a helyek, ahol tárolni fogok őket.
  • A nyúltenyésztés nem olyan fejlett ág, mint az állattenyésztés egyes elterjedtebb ágazatai, így kockázatosabbnak tekinthető.
  • Ha teljesen kezdő vagy, akkor kellhet hozzá pár hónap, mire teljesen belerázódsz a tenyésztés követelményeibe.
  • A nyúltenyésztés mindennapos munkának tekinthető, folyamatosan foglalkozni kell az állatokkal kihagyások nélkül.

Mire figyelj bérelt utánfutóknál?

Ha utánfutót szeretnél bérelni (pl. utánfutó kölcsönzés Gödöllő), akkor ez a cikk segítségedre lehet. Az emberek általában nincsenek tisztában azokkal a dolgokkal, amiket érdemes figyelembe venni. Csak azt tudják, hogy mekkora utánfutót szeretnének, esetleg a szükséges teherbírás, de a részletekre már nem figyelnek.

Fej hossza

Minél hosszabb az autóhoz kapcsolódó fej, annál könnyebb az utánfutót irányítani. A hosszabb fejjel rendelkező utánfutók kevesebb súlyt adnak át az autó részére.

Vezetékezés, lámpák

Az utánfutó lámpáinak védettnek kell lenniük, különben könnyen károsodhatnak. Érdemes a LED-es lámpákat előnyben részesíteni, mivel dupla olyan erősek, fele annyi energiát használnak.

Kerekek, gumik

Bizonyosodj meg róla, hogy az utánfutó kerekeinek teherbírása legalább annyi, mint amennyi az utánfutó teherbírása, előfordulhat, hogy a típushoz tartozó teherbírást a kerekek és a gumik nem bírják el.

Méret

A megfelelő utánfutó kiválasztásához érdemes meggondolni, hogy mire is fogod használni. Érhet-e csapadékot a szállítmány, amennyiben nem, akkor fedett utánfutót válassz!